Táncgála

Szeged, 2016. május 10.

 

Május 10-én idén is megrendezésre került intézményünkben a tanévzáró Táncgála, melyre heteken keresztül készültek a gyerekek.

Mivel közel volt az anyák napja, így most is egy könnyfakasztó dallal készültek az alsó tago- zatos tanulók. Öröm volt nézni a sok kis diákot együtt énekelni, megható volt látni az édes- anyák, nagymamák szemében megcsillanó könnycseppeket.

Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna igazgatónő beszédében megköszönte a felkészítő taná- roknak egész éves áldozatos munkájukat, és egy-egy apró ajándékkal kedveskedett nekik.

A néptáncos osztályokat a Dr. Martin György Alapfokú Iskola tánctanára, igazgatónője, Jazimiczky Éva, míg a társastáncot tanuló osztályokat pedig a Forma Alapfokú Művészet- oktatási Intézmény tanárai, Szabó Anita és Balogh Csongor készítették fel.

A műsor változatos táncokkal, szédületes ruhákkal és koreográfiákkal kápráztatta el a közönséget. Az idei évet Kállay András 7.a osztályos tanuló szóló néptánca színesítette.

A gála végén hatalmas tapsot kaptak a gyerekek, és bizton mondhatom, hogy a nap végén mind szülő, nagyszülő, rokon, mind gyermek és tanáraik büszkén tértek haza aznap egy csodálatos évadzáró után.

Végül szeretnénk megköszönni mindazok támogatását, akik a műsor alatt adományaikkal iskolánk tanulóit segítették.

Áchim Mónika
szervező tanár


A táncgálán készült képeket itt lehet megtekinteni.